Kóladió elterjedése

Az afrikai népmese szerint a kóladiók az istenek eledelét képezték, egészen addig, míg egy földi látogatásuk alkalmával az egyikőjük elhagyott egyet, az emberek pedig megtalálták.

Az eredeti nyugat-afrikai élőhelyről mostanra már egész Dél-Ázsiában elterjedt növény. Indiába és Ceylonra a brit birodalom tengerészei vitték, ahol a helyi lakosság köreiben hamar elterjedt. Közép-Amerikában is megtalálható. Ennek az a szomorú oka, hogy az Afrikából rabszolgának elhurcolt őslakosok csak ilyen apró otthoni emlékeket tudtak magukkal vinni az új kontinensre. A hollandok Jáva szigetén kezdték termeszteni a gyarmati időkben, a németek pedig Kamerunban. Az európai természetes orvoslás része az 1800-as években lett, persze ez meglehetősen szűk körűen értendő, hiszen csak a jómódúak tudták megfizetni a trópusi különlegességet.

koladio5.jpg

A kóladió termesztése stabil megélhetést biztosít a többnyire fejlődő, alacsony gazdasági színvonalon teljesítő egyenlítői országoknak és a kereslet folyamatosan csak nő.

A már nagyrészt exportra szánt kóladiókat többnyire por formájában (néha tinktúraként vagy szárítva, de akár csokoládéba őrölve is) szállítják a nyugati piacokra, ahol főként fogyást serkentő természetes megoldásként tekintenek rá.

A kóladió tónusosabbá teszi a testet, mert az izmokat nagyobb erőkifejtésre készteti. Stimuláló hatással van szívre és a központi idegrendszerre, ami miatt a kiugróan nagy mennyiségben fogyasztó őslakosok eufórikus tapasztalatokról számolnak be vele kapcsolatban.

A friss, kezeletlen kóladiók tartalmaznak vizet, cellulózt, keményítőt, tanninokat, aminosavakat, koffeint, zsírsavakat, esszenciális olajokat és kis mennyiségben glükozidokat, theobromint is.

A koffein és a theobromin kombinációja az, ami lehetővé teszi a kóladió erőteljes hatását, mint serkentőszer, ami a szervezet általános vitalitására és az anyagcsere sebességére hat. A kóladió emiatt csökkenti az éhségérzetet és előrehozza a jóllakottságérzet kialakulását, valamint enyhén növeli a vízfogyasztás iránti hajlandóságot, ezáltal nagyon hatékonyan tudja támogatni a kevésbé következetes és elszánt fogyókúrázókat céljaik eléréséhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://koladio-kivonat.blog.hu/api/trackback/id/tr7413119654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

BIO EGÉSZSÉG BIOBOLT

https://multi-vitamin.hu/

Colanuts kapszula Női 2x90db  ingyenes kiszállítás

 

Zsírégetés természetesen!

A kóladió-kivonatot tartalmazó Colanuts termékcsalád, hatékonyan támogatja az aktív fogyókúrát. Kérem ismerje meg, milyen módon segíti diétánkat. Kifejezetten ajánljuk sport mellé!

A Colanuts termékek kóladió-kivonat mellett tartalmaznak ginzenget, cinket, krómot, kollagénokat, és cickafarkfüvet is!

 

Megtekint►►